Számos gondolat kavarog bennem. Nem érzem azt, hogy a mindennapi lelki tusáimat ki kéne pakolnom az ablakba, ugyanakkor meg vagyok győződve arról, hogy azokat a köröket, amiket lelkileg megfutok anyaként, feleségként, szakmáját szerető emberként, mások is megfutják.
Ma nem divat kimondani azt, hogy vannak szép dolgok és vannak nehéz dolgok az életben. Amit ma csinálunk, az, hogy görcsös igyekezettel megpróbáljuk elhitetni a világgal (közösségi oldalak, kismirglizett gyerekek a fotóalbumban), hogy az életünk egy sikertörténet. A mindennapok szintjén viszont állandóan panaszkodunk (tisztelet a kivételnek). Aki megtalálta a belső békéjét annak eszébe nem jutna fennhangon hirdetni, hogy mennyire boldog. Minek?
Egy kedves ismerősöm mondta egyszer: "a bűntudatban nincs megoldás".
Milyen igaz! A tudatosság szintjére kell felhozni a problémákat és foglalkozni kell vele, de a bűntudat energia pocsékolás. Senkinek nem tesz jót és csak késlelteti a probléma megoldását.
